Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Készül a székesfehérvári elkerülő út

A székesfehérvári elkerülő út Feketehegy városrészt kikerülő, hét kilométeres, kétszer kétsávos szakasza 2016 nyarára elkészül - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az új szakaszon nyolc felüljárót és két különszintű csomópontot építenek: az egyik elválási csomópont lesz a már megépült 8-as és 7-es számú főút közös szakaszán, a másik csatlakozik a 8-as számú főút Csór települést elkerülő szakaszához.

A beruházás előkészítő munkálatai év elején elindultak, a fakivágás, a bozót- és cserjeirtás, valamint a lőszermentesítés hamarosan befejeződik. Áprilisban a kivitelezés a nagy tömegű földmunkákkal, a régészeti feltárásokkal, illetve a felüljáróknál próbacölöpözéssel folytatódik, majd nyáron megkezdődnek a hídépítések is.

A NIF emlékeztetett arra, hogy a 8-as főutat 42 kilométer hosszan korszerűsítik. 2016 második félévére, kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá fejlesztik a Székesfehérvár-Herend közötti szakaszt, amelyen óránként 110 kilométeres sebességgel lehet majd közlekedni. Legkorábban a hajmáskéri csomópont készül el, azt 2014 őszén már használhatják a közlekedők.

A NIF korábban azt közölte, hogy a székesfehérvári elkerülő európai uniós források felhasználásával, nettó 14,6 milliárd forintból épül. A közbeszerzési eljáráson a kivitelezési munkákat a Swietelsky Magyarország Kft. és az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. nyerte el.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×