Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
316.18
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ezért drágulhatnak az élelmiszerek

Az élelmiszerárak világpiaci emelkedését okozhatja a közel-keleti szárazság - írta a Reuters hírügynökség egy még nem publikált szakértői tanulmányra hivatkozva.

Az ENSZ és annak több szakosított szervezete (köztük az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet - FAO) által készített tanulmány szerint az általános csapadék indexből (SPI) kiderül, hogy 1970 óta nem volt ilyen kevés eső a régióban.

Vízügyi és mezőgazdasági szervezetek arra készülnek, hogy szárazság sújtotta térséggé nyilvánítsák a tágabb értelemben vett Közel-Keletet egészen Marokkótól Jemen déli részéig.

Jordániában 60 éve nem volt ilyen kevés csapadék, az ország duzzasztógátjainál a vízszint a maximálisnak csak a 42 százalékát éri el az előző évi 80 százalék helyett.

Irak és Szíria szintén nehéz helyzetben van, az országokon belüli harcok akadályozzák a normális mezőgazdasági termelést, és a szárazság kezdete előtt se tudtak felhalmozni tartalék vízkészleteket.

Ebben a két országban a háztartásoknak több mint 30 százaléka kötődik valamilyen szinten a mezőgazdasághoz. Szíriában 2011 előtt 3,5 millió tonna volt az éves gabonatermés, 2014-re 1 millió tonnára esett.

A közeljövőben megjelenő tanulmány szerint a Közel-Keleten évek óta a mostani volt a legszárazabb tél, és a régió termelésének visszaesése az egész világon kihathat az élelmiszerárakra.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×