Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
314.79
bux:
150445.3
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A GDP 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsbecsléséből.

Éves összehasonlításban 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP utoljára; az idei első negyedévben 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés a múlt év utolsó három hónapjához képest.

Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a növekedés elsősorban a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménynövekedésének köszönhető; bár mindkét ágazatnál bázishatás is szerepet játszott a bővülésben. Hozzáfűzte: az ipar hatása semlegesnek mondható a növekedésben, míg a szolgáltatások vegyes képet mutatnak.

Londoni pénzügyi elemzők is arra számítottak, hogy a második negyedévben, másfél év után először éves összevetésben is növekedhetett a magyar gazdaság teljesítménye.

A KSH szerdán közölt adatsorából kiderül, hogy az előző negyedévhez képest 0,7 százalékos első negyedévi GDP-növekedést 0,6 százalékra változtatta a KSH a felülvizsgált adatok alapján.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×