Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Több pénz jut a méhészetre

Az eddiginél több, összesen 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar Méhészeti Nemzeti Program szeptemberben kezdődő, és 2016-ig tartó harmadik szakaszára. Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca illetékese elmondta: uniós és hazai forrásból a korábbi évekhez képest évi 200 millió forinttal több jut erre a célra.

Emlékeztetett arra, hogy a program 2004-es beindítása óta mintegy 30 százalékkal növekedett a méhcsaládok száma és meghaladja az egy milliót. Azt is hangsúlyozta: az idei évben az átlagos 20-25 ezer tonna méz felére lehet számítani a hideg tavasz és a forró, aszályos nyár miatt. A korábbi fejenkénti 40 dekás átlagról mára 70-80 dekagrammra növekedett a mézfogyasztás Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×