Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól

Magyarország kikerül a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt ellene 2004 óta folyó eljárás alól - döntöttek pénteken Luxembourgban az uniós országok pénzügyminiszterei.

Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte pénteken Luxembourgban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságírókkal, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve.

A miniszterek pénteki döntésével formai értelemben is pont került az ügyre, és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése haladéktalanul - az EU hivatalos lapjában való megjelenéssel egy időben - hatályba lép.

Az Európai Bizottság május végén azt javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Szlovénia esetében pedig hosszabbítsák meg azt a határidőt, amelyen belül Brüsszel elvárja az államháztartási hiánynak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá csökkentését.

A bizottság emellett azt is kezdeményezte, hogy Belgiumot figyelmeztessék, elmaradásban van a hiány lefaragása érdekében vállalt kötelezettségeihez képest, Máltával szemben pedig indítsák meg újra a legutóbb tavaly decemberben megszüntetett túlzottdeficit-eljárást.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×