Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Hivatalosan is lekerülhet az ország az uniós szégyenpadról

Az uniós országok pénzügyminiszterei ma Luxembourgban várhatóan hivatalosan is megszüntetik a túlzott mértékű költségvetési hiány miatti eljárást Magyarországgal, valamint további négy EU-tagállammal szemben.

Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást.

Az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye május 29-én kiadott közleményéből kiderül, hogy szakértői az eljárás megszüntetésére irányuló indítvány megfogalmazásakor figyelembe vették az azt megelőző magyar intézkedéseket, amelyek hatására idén 2,7 százalékos, 2014-re pedig 2,9 százalékos deficitet várnak.

A magyar költségvetési deficit 2012-ben 1,9 százalékra csökkent. Az áprilisban Brüsszelnek benyújtott idei magyar konvergenciaprogram 2,7 százalékos hiánycélt tartalmazott 2013-ra és 2014-re. Az Európai Bizottság azonban május elején közzétett tavaszi előrejelzésében 3, illetve 3,3 százalékos hiányt jelzett előre erre a két évre. Május 13-án a magyar kormány újabb intézkedéseket határozott el.

Magyarország ellen 2004-ben indult el a túlzottdeficit-eljárás, amikor is a tanács 2008-as határidőt adott arra, hogy Magyarország fenntartható módon 3 százalék alá csökkentse a deficitet. Ezt a határidőt a pénzügyminiszterek tanácsa többször kitolta, mivel úgy ítélte meg, hogy Magyarország hatékony egyenlegjavító intézkedéseket tett, de nem sikerült 3 százalék alá csökkentenie a deficitet. 2004 óta összesen három alkalommal, 2004-ben, 2005-ben és legutóbb 2012-ben látta úgy az Európai Bizottság és az Ecofin, hogy a magyarországi intézkedések nem megfelelőek.

Az uniós pénzügyminiszterek a pénteki luxembourgi tanácskozáson a túlzottdeficit-eljárásokkal kapcsolatos döntéshozatal mellett megvitatják az Európai Bizottság úgynevezett országspecifikus ajánlásait is a gazdaság- és pénzügypolitika területén. Emellett külön ajánlást fogadnak el az euróövezeti gazdaságpolitikát, illetve Lettországnak az eurózónához való csatlakozását illetően.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×