Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
316.12
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Ennyi adózó nem küldte még el bevallását

Az érintettek több mint fele, körülbelül 600 ezer Közép-Magyarországon élő magánszemély nem tett még eleget személyi jövedelemadó-bevallásának a hét közepéig - közölte a NAV illetékes főigazgatósága az MTI-vel.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint bár a budapesti ügyfélszolgálatok már a héten is hosszított ügyfélfogadási idővel várják a magánszemély bevallókat, a forgalomból úgy tűnik, május 21-én, a határidő lejártakor hosszas sorban állásra lehet majd számítani.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságához a hét közepéig csupán 537 ezer elszámolás érkezett.

Közleményében a NAV főigazgatósága azzal biztatott mielőbbi bevallásra, hogy a visszaigényelhető adót, járulékot a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül kaphatják meg az adózók, illetve hogy a határidő lejárta előtti benyújtás esetén is csak május 21-éig kell megfizetni a felmerülő adókötelezettséget.

A május 21-én várható sorban állás úgy is elkerülhető, hogy az érintettek a www.nav.gov.hu internetes portál kitöltő programjával elkészített bevallást az ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton küldik meg az illetékes adóigazgatóságnak - írta közleményében a NAV.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×