Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A második negyedévtől tovább nőhet az ipari kibocsátás

A havi szinten harmadik hónapja javuló tendenciát mutató ipari termelési adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők arra számítanak, hogy a második negyedévtől az ipar kibocsátása már éves összevetésben is elérheti vagy meghaladhatja a tavalyi szintet.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt adatai szerint az ipari termelés 2,9 százalékkal maradt el márciusban az egy évvel korábbitól, az előző hónaphoz, februárhoz képest azonban 0,4 százalékkal nőtt a januári 3,1 és a februári 0,1 százalékos emelkedés után.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője hangsúlyozta, hogy márciusban is folytatódott az előző hónapok trendje, vagyis éves összevetésben a hazai ipar még kevesebbet termel, de az idén már hónapról hónapra javulnak az eredményei.

Hozzátette: mindez azt jelzi, hogy a feldolgozóipar még mindig nem került ki abból a mély gödörből, amelybe a múlt év utolsó negyedében került, bár a kilábalás már megindult.

A szakértő úgy véli, hogy a második negyedévben az ipari termelési adat éves szinten nulla körül lehet, a második félévtől pedig már pozitív éves adatok várhatók, azaz negyedévről negyedévre javulhat az ipar teljesítménye. Török Zoltán 2013-ban az ipar 1 százalék körüli éves növekedésével számol.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a már harmadik egymás utáni hónapban bővülést mutató ipari termelés kifejezetten biztató arra nézve, hogy a magyar gazdaság nagy eséllyel kikerülhetett a technikai recesszióból.

A szakértő arra számít, hogy áprilistól kezdve bázishatások miatt már éves összehasonlításban is növekedhet az ipari termelés. Véleménye szerint a kilátásokra nézve biztató, hogy a német bizalmi indexek bár megtorpantak, azonban jóval a tavaly őszi szint felett tartózkodnak.

Az elemző arra számít, hogy az idén az Audi új győri üzemének év közepére tervezett indulásával, a Mercedes- és az Opel-üzemek kapacitásának felfutásával, továbbá bázishatások miatt, és az év második felétől várhatóan javuló külső kereslet mellett 3-3,5 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása.

Suppan Gergely megjegyezte, hogy a hazai ipari termeléssel szemben csalódást okozott a cseh ipari termelés, ahol a várt 4,5 százalékos visszaesés helyett 6 százalékkal csökkent a kibocsátás.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×