Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
314.55
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Magyarország így maradhat víznagyhatalom

A belvíz és az áradással érkező víz nemcsak károkat okoz, hanem érték is lehet, de ehhez tározók kellenek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. Molnár Béla megerősítette: valóban víznagyhatalom vagyunk.

A felszín alatti vízkészleteinkről elmondható, hogy a különböző parti szűrésű kutakon, illetve a rétegvizeken keresztül Magyarország gyakorlatilag korlátlan vízkészletekkel rendelkezik, az emberi fogyasztás felől nézve - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. Hozzátette: valóban víznagyhatalom vagyunk.

Molnár Béla arról is beszélt, hogy elhúzódó árvízi védekezésre számít. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője az átlagosnál nehezebbnek tartja a jelenlegi helyzetet. Elmondta: jelenleg a legmagasabb, harmadfokú védekezési szintet tartanak fenn a Kraszna, a Hortobágy-Berettyó, a Körösök és a Zala magyarországi szakaszain. Belvíz szempontjából a legveszélyeztetettebb a Kapos-mente.

A szakember arról is beszélt, hogy jelentős hómennyiség még nem olvadt el a Duna, a Dráva és a Mura vízgyűjtőjén; ezeken a területeken egy hirtelen felmelegedés és esőzés jelentős árhullámot indíthat. A vízügyi főigazgató hangsúlyozta: az illetékesek a megelőzés érdekében felvették a kapcsolatot a szomszédos országok vízügyi szakembereivel.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×