Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
319.86
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Szembetűnő változások a kormány konvergenciaprogramjában

Nemcsak a jövő évi növekedési előrejelzést nyeste vissza a 2012. évi költségvetéshez benyújtott 2012-2015. évi gazdasági kitekintésben a kormány, de a későbbieket is, összehasonlítva az idén áprilisban Brüsszelnek elküldött konvergenciaprogram számaival.

A Széll Kálmán Tervre alapozott 2011. áprilisban készült konvergenciaprogram szerint idén 3,1 százalékkal, jövőre 3,0, 2013-2015 között 3,2, 3,3, illetve 3,5 százalékkal nő a bruttó hazai termék, azaz a GDP.

A múlt pénteken a Parlamentnek beterjesztett 2012. évi költségvetési törvényjavaslat GDP prognózisa erre az évre 1,9 százalék, jövőre 1,5 százalék, 2013-2015-re pedig 2,9, 3,1, illetve 3,0 százalék. Ami azt jelenti, hogy a 2015-ig a korábban várt gazdasági növekedést összesen (nem kumulálva) a várt 13,0 százalék helyett, csak 10,5 százalékra várja a kormány.

Szembetűnő változás látható a háztartások fogyasztási kiadásainak adatsorán. Amíg a konvergenciaprogram erre az évre 3,1 százalékos bővüléssel számolt, majd 2012-ben 2,2 százalékra, s 2013-2015 között 2,4, 2,5, és 2,7 százalékos növekedésre, addig a pénteken benyújtott törvényjavaslatban erre az évre 0,7 százalék, jövőre nulla, 2013-2015 között pedig 1,4 százalékos, majd 1,7 és 1,4 százalékos adat szerepel.

A beruházási előrejelzésben kisebb eltérés látszik. A konvergenciaprogram szerint idén 5,7 százalékkal , jövőre 5,3 százalékkal nőnek a beruházások, majd a későbbi években 6,0, 5,7 és 5,8 százalékkal. A költségvetési törvényjavaslat az idei beruházási előrejelzést mínusz 2 százalékra csökkentette, a jövő évit 3,2 százalékra. A 2013-2015 közötti évekre viszont már dinamikusabb előrejelzést adott most a kormány: eszerint 2013-ban 5,4 százalékkal, majd 5,2-5,2 százalékkal bővülnek a beruházások.

A munkanélküliségi prognózis is változott a konvergenciaprogramhoz képest. A Széll Kálmán Terv illetve a konvergenciaprogram azzal számolt, hogy idén 10,9 százalékos, jövőre 10,5 százalékos lesz a munkanélküliségi ráta, majd 2013-2015 között 9,9, 9,3 és 8,7 százalékra mérséklődik. A most benyújtott költségvetési törvényjavaslat erre az évre 10,9 százalékos, jövőre 10,6 százalékos rátát jelez előre, 2013-ban 10,0 százalékra csökken a munkanélküliség, ami a következő két évben viszonylag meredeken esik 9,0 illetve 8,1 százalékra.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 20:27
×
×