Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Az IMF szerint lassulhat a világgazdasági növekedés üteme

Rontott világgazdasági kilátásain a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kedden közzétett a félévente megjelenő Világgazdasági kilátások című előrejelzésében. A világgazdaság 4,0 százalékkal, az euróövezet 1,6 százalékkal, míg Magyarország 1,8 százalékkal bővülhet 2011-ben.

A szervezet szerint a szerkezeti tényezőkön túl egyszeri sokkok, így a Japánt sújtó természeti csapások, illetve az észak-afrikai és közel-keleti politikai zavargások is rontottak a világgazdaság növekedési kilátásain. A fejlett országokban mindazonáltal nem várható recesszió, lassú növekedésre kell számítani. A fejlődő piacokon továbbra is robosztus, a fejlett országokénál magasabb bővülési ütem várható, azonban a kilátások kockázatai nőttek.

Az IMF immár az idei évben és 2012-ben is 4,0 százalékos világgazdasági növekedésre számít, ami rendre 0,3, illetve 0,5 százalékponttal alacsonyabb a júniusban közzétett legutóbbi becslésénél. A szervezet számításai szerint 2011-ben 1,6 százalékkal, míg 2012-ben 1,1 százalékkal nőhet az euróövezeti GDP, 0,4, illetve 0,6 százalékponttal lassabban, mint ahogy azt júniusban várták. Az Egyesült Államokban idén 1,5, jövőre pedig 1,8 százalékkal nőhet a gazdaság; korábban 1,0, illetve 0,9 százalékponttal magasabb bővülési ütemre számított az IMF.

A fejlett gazdaságok idén 1,6 százalékkal nőhetnek a júniusban várt 2,2 százalékkal szemben, míg jövőre 1,9 százalékkal bővülhetnek a korábban jósolt 2,6 százalék helyett. Az infláció a tavalyi 1,6 százalék után idén 2,6 százalék, míg jövőre 1,4 százalék lehet. A fejlődő piacokon idén 6,4 százalékkal, jövőre 6,1 százalékkal nőhet a GDP, ami nem sokkal kevesebb a júniusban várt rendre 6,6, illetve 6,4 százaléknál. Itt a fogyasztói árak 2011-ben 7,5 százalékkal, 2012-ben pedig 5,9 százalékkal emelkedhetnek a 2010. évi 6,1 százalék után.

A szervezet számításai azokon a feltételezéseken alapulnak, hogy az európai döntéshozóknak sikerül megfékezniük az adósságválság tovagyűrűző hatásait, Amerikában megfelelő kompromisszum születik a közép távú költségvetési stabilizációs célok, illetve a gazdaságösztönzés folytatása között, továbbá a pénzpiaci zavarok nem fokozódnak.

A Valutaalap szerint Magyarországon 2011-ben 1,8 százalékos, míg 2012-ben 1,7 százalékos növekedés lehet a 2010-es 1,2 százalék után. A fogyasztói árak idén 3,7 százalékkal, 2012-ben pedig 3,0 százalékkal emelkedhetnek. Tavaly 4,9 százalékos infláció volt. A folyó fizetési mérlegben továbbra is aktívum marad, ám a GDP 2010. évi 2,1 százalékáról 2011-ben 2,0 százalékra, 2012-ben pedig 1,5 százalékra csökken. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 11,2 százalékról 11,3 százalékra emelkedik 2011-ben, de 2012-ben már 11,0 százalékra csökken. Az adatok június közepi, tehát az országvédelmi akcióterv kihirdetését megelőző kilátásokat tükrözik.

A szervezet júniusban kiadott, Magyarországra vonatkozó országértékelésében még rendre 2,6, illetve 2,5 százalékos gazdasági növekedést várt idén és jövőre, 4,1 százalékos, illetve 3,4 százalékos infláció mellett. Akkor úgy látták, hogy a munkanélküliség az idei évi átlag 11,2 százalékról 10,9 százalékra mérséklődik.

Az IMF a 2010. évi átlag 79,03 dollár után 2011-ben 103,20 dolláros, 2012-ben pedig 100,00 dolláros átlagos hordónkénti olajárra számít.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×