Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Felfelé indult a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,31 pontos emelkedéssel, 16.941,52 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,85 százalékos erősödést jelent.

A Mol árfolyama 1,4, százalékkal, 15.160, az OTP-é 1,5 százalékkal, 3.785 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom 0,4, a Richter 0,1 százalékkal erősödött, az Egis 1,8 százalékkal gyengült.

Tőzsdenyitáskor egy euró 285,34, egy dollár 206,23, egy svájci frank 236,45 forintot ért.

Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa

Erősödéssel nyitottak pénteken az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.

Londonban a FTSE-100 index 0,66 százalékkal, Frankfurtban a DAX 1,50 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index pedig 1,21 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.

A térség tőzsdéi sorban a negyedik napot kezdték emelkedéssel. A nap folyamán a piacok elsősorban a lengyelországi Wroclawra figyelnek, ahol az euróövezeti pénzügyminiszterek a fenyegető válság elkerüléséről tárgyalnak.

Csütörtökön a vezető európai részvények FTSEurofirst-300 mutatója 2,1 százalékkal emelkedett, 932,16 ponton zárt, így már 6,2 százalékkal haladja meg a kedden napközben elért kétéves mélypontot.

Emelkedés Ázsiában

Emelkedtek pénteken a meghatározó ázsiai tőzsdék mutatói.

A térség követte Nyugat-Európát és Észak-Amerikát, a befektetői hangulatot elsősorban az euróövezeti bankrendszer dollárlikviditásának biztosítását célzó közös euróövezeti, amerikai, brit, japán és svájci jegybanki akcióról szóló bejelentés javította.

A legnagyobb piacon, Tokióban így kétheti csúcsra, 2,25 százalékos emelkedéssel 8.864,16 pontra emelkedett a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója.

Kínában is erősödtek a tőzsdék, a sanghaji részvénypiac összetett mutatója - Shanghai Composite - 0,4 százalékkal, a hongkongi Hang Seng 2,1 százalékkal emelkedett.

Dél-Koreában a Kospi 3,7 százalékkal erősödött, Thaiföldön a Taiex 2,6 százalékos emelkedéssel végzett.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×