Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
309.06
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Csaba László: Az új kormánynak lesz mozgástere a reformokhoz

A következő kormánynak lesz mozgástere az adócsökkentésre, a bürokrácia mérséklésére, a korrupció felszámolására és az államreformra - vélekedett a Közép-Európai Egyetem közgazdász professzora. Csaba László az InfoRádiónak elmondta, minden az ütemezésen múlik, ezért szerinte Orbán Viktor helyesen tette, hogy az egészségügyet és a szociális reformot nem említette a prioritások között, ezeket a szférákat ugyanis csak növekedő gazdaságban lehet átalakítani. Az IMF és az Európai Unió tolerálni fog egy, a mostaninál akár jóval magasabb államháztartási hiányt is annak érdekében, hogy az új kormány beindítsa az égetően szükséges strukturális reformokat - tette hozzá.

Az új kormánynak szigorúbban kell fellépnie a korrupció ellen, és meg kell akadályoznia az állami pénzek elfolyását. Lesz mozgástere az adócsökkentésre, a bürokrácia visszaszorítására ás a kormányzati, valamit az államreformra is - mondta az InfoRádiónak Csaba László, hozzátéve: kérdés, hogy mindezeket mennyi idő alatt lehet megvalósítani.

A Közép-Európai Egyetem közgazdász professzora azonban hangsúlyozta: már ebben az évben is végrehajthat az új kabinet egy jelképes adócsökkentést, de a nagyobbra csak a 2011-es költségvetésben lesz mozgástere.

Az egészségügyi és a szociális rendszer átalakítása inkább fontos, mint sürgős - fogalmazott a gazdasági szakértő, aki szerint kisebb lépéseket lehet tenni ezeken a területeken is, de az alapvető nagy változásokat csak egy növekvő gazdaságban lehet társadalmi feszültségek nélkül végbevinni.

Ez az előrehaladás megfontolt iránya Csaba László szerint: viszonylag hamar hozzá lehet nyúlni a kormányzáshoz, a vállalkozásokat gúzsba kötő bürokráciához, a korrupcióhoz, de az adóhoz csak fokozatosan.

A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió tolerálni fog egy, a mostaninál akár jóval magasabb államháztartási hiányt is annak érdekében, hogy az új kormány beindítsa az égetően szükséges strukturális reformokat - vélekedett a közgazdász professzor. Hozzátette: úgy tudja, folytak előzetes megbeszélések a Fidesz és az IMF vezetői között.

A Matolcsy György volt gazdasági miniszter által említett 4,5-6,5 százalék között deficitet Csaba László konzervatív becslésnek nevezte. Kiemelte, ha április végére a hiány 90-100 százaléka meglesz, akkor a 6,5 százalék a komolyan vehető adat, ami csak abból adódik, hogy bevalljuk azokat a tételeket, ami most nincs bevallva,

Matolcsy György becslése azt mutatja, hogy a Fidesz inkább a realitásokkal való szembenézésre, a meglévő helyzet bevallására készül, nem olyan fordulatra, ami felborítaná a gazdaság egyensúlyát - tette hozzá.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×