Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.55
bux:
140737.45
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Járai adócsökkentéssel is javítaná az ország versenyképességét

Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell végrehajtani az államháztartásban. Járai a Corvinus Egyetemen tartott előadásában kifejtette, hogy 2010-ben az előzetes várakozásokkal ellentétben a GDP visszaesése elérheti a 2-4 százalékot.

Járai zsigmond a Budapesti Corvinus Egyetemen szerdán egy szakmapolitikai előadássorozat előadójaként kijelentette: az újraelosztás 40 százalék alá szorítását 4-5 év alatt is meg lehet oldani, de társadalmi feszültséggel járna, ha mintegy 10 év alatt mérsékelnék az állami újraelosztást, az viszont az ország versenyképességének javítását odázná el. Az ország versenyképességét lényegesen javítani kell, ehhez adócsökkentésre, az adórendszer átalakítására van szükség - hangsúlyozta Járai Zsigmond.

Járai szerint nem vagyunk túl a válságon, ha a hivatalos kormányzati prognózis azt mondja, idén 0,2 százalék lesz a gazdasági visszaesés, a valóságban a magyar GDP csökkenése akár 2-4 százalék is lehet az idén. A kormányzati elhibázott gazdasági politika miatt az elmúlt években a magyar gazdaság versenyképessége jelentősen csökkent, régiós versenytársai sorra megelőzték Magyarországot. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben a versenyképességi világranglistán Magyarország a 28. helyen állt, 2009-ben már a 67. helyre szorult vissza.

A Bajnai-kormány csak az államháztartási deficit lefaragására koncentrált, de közben 9-10 másik fontos feladatot is meg kellett volna oldania - mondta. Gond az is a véleménye szerint, hogy a Bajnai-kabinet a hiány csökkentését statikus módon, változatlan államháztartási szerkezetben oldotta meg. Annak megvalósítása során a kiadások szerkezetét át kellett volna alakítani, mert így nehezen tartható fenn a viszonylag alacsony deficit - húzta alá.

A bürokráciát, a korrupciót a következő kormánynak jelentősen vissza kell szorítania - hangsúlyozta. Aláhúzta: a hibás gazdaságpolitika hibás monetáris politikával társult. A jegybank mostani vezetésének azon kellene fáradoznia, hogy "pénz pumpáljon a gazdaságba".
Arra a kérdésre, milyen szerepet vállalna egy esetleges, választások utáni Fidesz kormányban, kitérően válaszolt. Annyit közölt, ő már most is a részt vesz a Fidesz gazdaságpolitikájának alakításában, "a feladatokat még nem osztják" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×