Infostart.hu
eur:
355.03
usd:
311.34
bux:
138923.24
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Negatív nemzetközi hangulatban esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,54 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 21.961,18 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a szerdai pozitív amerikai zárást követően az ázsiai piacok negatív tartományban fejezték be a kereskedést csütörtökön, azt követően, hogy a kínai jegybank újabb hitelezési lufik kialakulására figyelmeztette a befektetőket.

Emiatt az európai tőzsdék is negatívan kezdtek, míg a BUX is a nyitást követően érte el napi minimumát. A reggeli esést követően kissé erősödni tudott az index, azonban zárásra ismét gyengültek az árfolyamok, így a nyitásnál alacsonyabban, a napi minimumnál azonban kissé magasabban fejezte be a kereskedést a magyar börze.

Az üzletkötő kiemelte: csütörtökön már nem jelent meg a Mol piacán az a vevő, aki az elmúlt napokban felhúzta a papír árfolyamát, így nem lenne meglepő, ha a nagy emelkedés után akár 2 ezer forinttal is csökkenne az olajipari vállalat részvényeinek értéke a következő napokban.

Csütörtökön az OTP gyengén teljesített, az eladók kerültek túlsúlyba a bankpapír piacán. Ugyancsak gyengült a Magyar Telekom, a távközlési szektor egész Európában a vesztesek között volt.

A régiós börzékkel kapcsolatban Varjú Péter rámutatott: egyedül az osztrák tőzsde tudott pozitív tartományban zárni csütörtökön, a cseh és lengyel börzék a BÉT-hez hasonlóan negatív tartományban fejezték be a kereskedést.

A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,10 százalékkal 19.070 forintra erősödött, 6,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 56 forinttal, 0,99 százalékkal 5.617 forintra csökkent, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,78 százalékkal 717 forintra esett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 650 forinttal, 1,52 százalékkal 42.150 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Az Egis árfolyama 278,0 millió forintos forgalom mellett 590 forinttal, 3,04 százalékkal 18.800 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.002,33 ponton zárt csütörtökön, ez 16,55 pontos, 0,82 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a napraforgó, a repce és a takarmányárpa elszámoló árai nem változtak.

Az eurobúza ára augusztusi lejáratra 2 ezer forinttal csökkent, az új elszámoló ár 30 ezer forint.

A takarmánybúza szeptemberre 300 forinttal többe kerül, 27.600 forint az ára.

A takarmánykukorica két lejáratra drágult: márciusra 940 forinttal, 32.450 forintra, májusra pedig 500 forinttal, 33.500 forintra.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×