Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Korai nyugdíjazást ajánl 22 ezer dolgozójának a General Motors

Költségcsökkentési intézkedésként 22 ezer dolgozójának ajánl fel korai nyugdíjazást a General Motors. Az érintettek idősebb, műszakban dolgozó és viszonylag jól kereső alkalmazottak.

A GM reméli, hogy legalább az érintetteknek a fele elfogadja az ajánlatot, közölte a Wall Street Journal egy meg nem nevezett vállalatvezetőt idézve csütörtökön.

Az újabb nyugdíjazási ajánlat négy éven belül már a harmadik.

A GM két napja jelentette be, hogy újabb tízezer embert küld el az irodai állományból. A nem órabéres állományt még idén 63 ezerre tervezik csökkenteni 73 ezerről. A most bejelentett tízezer fős elbocsátás 3400 amerikait érint, a várható európai leépítésekről a GM még nem közölt adatot.

A GM túlélése az amerikai állami segélyezéstől függ, a kormányzatot március végéig kell meggyőznie a vezetésnek a cég életképességéről. A szanálási tervet a jövő keddig kell benyújtani. Ennek az is része lesz, hogy a vezetők éves fizetését idén 10 százalékkal, a többi nem órabéres alkalmazott éves illetményét 3-7 százalék között csökkentik az Egyesült Államokban a csoportnál.

Az elmúlt években a cég már több tízezer állást szüntetett meg, főként a termelésben.

A GM a tavalyi év végén világszerte mintegy 250 ezer dolgozót foglalkoztatott, ebből 55 ezret Európában, de a folytatódó leépítések ezt a számot folyamatosan csökkentik.

A General Motors európai eladásai 6,5 százalékkal estek tavaly, 2,04 millióra - csupán decemberben 14 százalékos volt a csökkenés -, és ezzel a társaság piaci részesedése 9,3 százalékra mérséklődött 9,4 százalékról. Egyedül a csoporthoz tartozó Chevrolet márka eladása nőtt, 10,7 százalékkal. A csoporthoz tartozó német Opel és a brit Vauxhall értékesítése 10,5 százalékkal, a svéd Saabé 22 százalékkal esett vissza.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×