Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Bod Péter Ákos: 2010-ben brutálisan rossz mutatói lesznek az országnak

Kérdéses, hogy 2010-ben miből finanszírozza az ország az államadósságot, az év elejére ugyanis elfogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által Magyarországnak adott hitel - mondta az InfoRádióban Bod Péter Ákos közgazdász, aki szerint a jövő évben már brutálisan rosszak lehetnek az ország makrogazdasági mutatói.

Már 2010 tavaszára elfogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap által Magyarországnak adott hitel - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek vendége Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár volt.

Mint ahogy a volt jegybankelnök elmondta, a 17 hónapra adott hitel éppen a választások előtt jár le, törlesztését pedig már a következő kormánynak kell megkezdenie.

A helyzetet nehezíti, hogy nagy valószínűséggel az idei költségvetésben tervezett makropálya sem lesz tartható, az inflációt ugyanis felül-, a gazdasági visszaesést pedig túl szerényen tervezte a kormány.

A közgazdász szerint hiba volt 4,5 százalékosra tervezni a fogyasztói árindex emelkedését akkor, amikor gazdasági visszaeséssel számolt a kormány, és a kőolaj ára is folyamatosan esik. 0,9 százalékos GDP-csökkenést prognosztizált a kabinet, miközben a független kutatóintézetek a 3-4 százalékos visszaesést sem tartották kizártnak.

Rámutatott: a büdzsé újratervezése még nehezebb helyzetet teremthet, hiszen az országnak nagyobb belső és külső államadóssággal, de kisebb nemzeti jövedelemmel kell számolnia. Bod Péter Ákos szerint mindezek következtében 2010-ben már "brutálisan rossz" makrogazdasági mutatói lehetnek az országnak.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a mozgásukat. Az új módszer áttörést hozhat a szúnyogok és más betegségterjesztő rovarok viselkedésének feltérképezésében, ami a jövőben jóval hatékonyabb védekezési stratégiák kidolgozását teszi lehetővé - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×