Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mire figyeljen a bérlő, ha fejlesztésbe kezd?

Két érvényben lévő pénzügyminisztériumi értelmezés is van az idegen ingatlanon végzett beruházás elszámolásával kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Vadász Iván. Az adószakértő szerint, mivel mindkét értelmezés érvényes, a kedvezőbb alapján járhatnak el az érintettek mindaddig, amíg az egyiket vissza nem vonják.

Gyakori eset, hogy bérelt ingatlanon végez a bérlő valamilyen szükséges beruházást, amelynek költségét azonban a bérbeadó nem tudja le például a bérleti díjban, mindössze nem akadályozza a beruházást - mondta az adótanácsadó.

Vadász Iván hangsúlyozta: ha a bérleti szerződés erről külön nem rendelkezik, akkor feltétlenül oda kell figyelni az szerzodés lejártával az elszámolására.

Annál is inkább, mivel a pénzügyminisztériumnak volt erről egy 2002-es állásfoglalása, és idén született még egy, ami az előzővel ellentétes, ugyanakkor mindkettő érvényben van.

Vadász Iván azt mondta: a régi szerint a bérlő elszámolhatja a beruházással kapcsolatos költségeit, és a szerződés megszüntével a terven felüli értékcsökkenést is, míg az új értelmezés szerint ez az eset térítés nélküli eszközátadásnak minősül, azaz ajándékozásnak, így 40 százalékos illeték terheli a bérbeadót, míg a bérlő nem számolhatja el a beruházás költségeit.

A szakember szerint, amíg mindkét értelmezés érvényes, a kedvezőbbet alkalmazzák az érintett vállalkozások. Az adótanácsadó mindazonáltal azt javasolja, hogy lehetőleg a bérleti szerződésben rendelkezzenek a felek arról az esetről is, ha valamilyen fejlesztést, beruházást végez a bérlő a bérlet ideje alatt.

További részletek a ma este fél hétkor kezdődő Adóinfó magazinban hallhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×