Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Váratlanul jelentett csődöt a légitársaság

Fizetésképtelenség miatt csődeljárást kezdeményezett maga ellen szerdán az izlandi Sterling Airways olcsó jegyű légitársaság. Gépei már fel sem szálltak szerdán, ezért több ezer utas rekedt Európa-szerte a repülőtereken. A vállalat közlése szerint az utasoknak nem tudják visszaadni az interneten vásárolt jegyek árát.

A Dániában bejegyzett társaság Skandinávián belül, illetve Skandinávia és 40 európai város között szállít utasokat, flottája 27 Boeing 737-esből áll, a cég 1100 embert foglalkoztat.

A társaság szerdai közleménye szerint az izlandi pénzügyi rendszer összeomlása miatt nem tudtak tőkét szerezni átalakítási programjuk megvalósításához. A légitársaság jelentős veszteséget halmozott fel az utazási piac zsugorodása, az üzemanyag drágulása miatt.

A cégnél azt nem közölték, hány utast érint a fizetésképtelenség, becslések szerint 30-40 ezret.

A cég rendszeresen közlekedtetett járatokat Budapest és Koppenhága között, de ma már Ferihegyről is hiába hívták a társaságot - mondta az InfoRádiónak Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs vezetője

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×