Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A GVH szerint nem volt meggykartell

A piaci folyamatok nyomán alakultak ki a nyomott felvásárlási árak a meggypiacon, és nem a feldolgozók vagy a felvásárlók kartellezése okozta az alacsony árakat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért a versenyhatóság a hozzá érkezett mindkét termelői bejelentést elutasította, vizsgálat a meggykartell ügyében nem indul.

A GVH-hoz két bejelentés is érkezett a meggypiaci anomáliák miatt. A piacelemezés megállapította: a hazai meggytermés hozzávetőlegesen 80 százalékát exportálják, a kivitel közel 70-80 százaléka meggybefőtt formájában, esetleg közvetlen fogyasztásra megy, a legnagyobb felvevőpiac Németország.

A vizsgálat szerint az árszint idei csökkenése nem a felvásárlók kartellezésének, sokkal inkább a piaci folyamatoknak köszönhető, amelynek egyik eleme, hogy az átlagos termés ellenére túlkínálati piac alakult ki az új ültetvények termőre fordulása miatt.

Az alacsony ár másik okára a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adott információt: eszerint a német kiskereskedelmi láncok 2008-ban közel 0,5 eurót adtak egy üveg meggybefőttért, amiből 80 forint/kilogrammos felvásárlási ár következhet.

Felmerült az is, hogy a tavalyi, magasabb árú alapanyagból, nagyobb önköltséggel készült késztermékből nagyobb készletek maradtak vissza, így tulajdonképpen az vezetett az alacsonyabb felvásárlási árakhoz, hogy a feldolgozók így akarják kompenzálni veszteségeiket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×