Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Főtáv Zrt.: 260 ezer forintra nő egy átlagos lakás éves fűtése

Augusztustól 5,5 százalékkal emelkedik Budapesten a távhő hődíja - mondta az InfoRádiónak Balogh Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője. Hozzátette, az emeléssel egy átlagos panellakás éves fűtési költsége bruttó 260 ezer forintra nő.

Ami változik a gázáremelkedés miatt, az az energiához kapcsolódó hődíj, a szolgáltatás alapdíja viszont marad a régiben - mondta az InfoRádiónak a Főtáv Zrt. szóvivője, aki arra figyelmeztetett: július elsejétől 10 százalékkal emelkedett a lakossági gáz ára. De - tette hozzá - mivel a távhőt is gázból állítják elő Budapesten, ezért 5,5 százalékos hődíjnövekedéssel is számolni kell.

Balogh Róbert hangsúlyozta, az alapdíj nem változik, tehát magához a szolgáltatáshoz kapcsolódó költség nem nő. A fogyasztó átlagosan 800 forintos drágulást fog érzékelni. Hangsúlyozom - mondta -, ez egy átlagszám, a tényleges költségek nyáron akár 100 forintra is lecsökkenhetnek, télen pedig akár 1300 forintra is nőhetnek.

Idén már kétszer emelték a távhő díját, februárban 4,1, májusban pedig 6,1 százalékkal.

Így egy átlagos, 52 négyzetméteres pannellakás fűtéséért százalékosan a hődíj 50 százalékával fizetünk többet, de ez csak a teljes költség egy része - fejtette ki a Főtáv Zrt. szóvivője. Az 5,5 százalékos hődíjnövekedés körülbelül 3 százalékos éves tehernövekedést jelent - fejtette ki a szóvivő.

Így szavai szerint a mostani emeléssel egy átlagos lakás esetében alapdíjjal és hődíjjal együtt 260 ezer forintra nő a fűtés éves költsége.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×