Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyre több a dollármilliomos

Világszerte már több mint tízmillió ember vagyona haladja meg az egymillió dollárt, vagyis a 160 millió forintot - derül ki egy felmérésből.

Világszerte egyre több a dollármilliomos, és számuk folyamatosan növekszik. A Capgemini és a Merrill Lynch tanulmánya szerint tavaly 10,1 millió volt a milliomosok száma, hatszázezerrel több mint egy évvel korábban.

Ennél nagyobb mértékben, 8,8 százalékkal nőtt azok száma, akiknek több mint 30 millió dollárjuk van, jelenleg 103 ezren vannak ilyenek.

A milliomosok táborának vagyona először lépte át a négymillió dolláros határt. Együttes vagyonuk 40,7 billió dollár volt tavaly, 9,4 százalékkal több mint 2006-ban.

Az újdonsült milliomosok főként a feltörekvő országokból kerültek fel a listára, 22,7 százalékkal több az indiai, 20,3 százalékkal több a kínai és 19,1 százalékkal több a brazil milliomos.

Minden harmadik milliomos Észak-Amerikában él, majd Európa következik 3,1 millióval és az ázsiai-csendes-óceáni térség 2,8 millióval.

20112-re a világ leggazdagabbjainak együttes vagyona el fogja érni a 60 billió dollárt.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×