Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A gazdaság nem Magyarországon dübörög

Magyarország még a 2000-es évek elején is a kelet-közép-európai régió egyik legfejlettebb országa volt, azóta viszont egyre több ország fejlettsége haladja meg a hazait. Most éppen a litvánokon a sor, amivel a 10 tagú térség második felébe csúszunk vissza.

Az Eurostat friss előrejelzése szerint Magyarországon az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP az idén az uniós átlag 63 százalékát éri el. Ez két százalékponttal kisebb, mint ami két évvel ezelőtt jellemezte az országot, világosan mutatva, hogy megakadt a felzárkózási folyamat.

Eközben a régió többi gazdasága valóban dübörgött. Az Európai Unió felfutó konjunktúraciklusára támaszkodva 6 százalék feletti növekedési tempót mutatott fel, ami gyors konvergenciát jelentett a fejlettebb országok szintjéhez. Különösen nyilvánvaló a felzárkózásban mutatott elmaradásunk, ha az egy főre jutó GDP fejlődését a 2000-es években két szakaszra bontjuk. Magyarország - egyedülálló módon - az utóbbi négy évben nem lépett előre. 2000 óta viszont 20-25 százalékpontot javult a balti országok és Szlovákia mutatója.

Ennek hatására nem csupán annyi történt, hogy a régió fejlettebb országaitól (Szlovénia, Csehország) mért lemaradásunk is nőtt, hanem két ország, Észtország és Szlovákia elhagyott minket. A balti ország 2006-ban, északi szomszédunk pedig tavaly mutatott fel először jobb eredményt, mint Magyarország. Az élet nem állt meg: az Eurostat friss számai azt sejtetik, hogy 1-2 éven belül újabb ország érhet utol minket.

A 2007-2008-as (még becslésen alapuló) magyar adatokat a vártnál is rosszabb növekedési teljesítmény miatt lejjebb húzta az Eurostat. Eközben ugyan a túlhevülési gondokkal küszködő balti országok makrogazdasági kilátásai is bizonytalanná váltak, ám a növekedési előny így is nyilvánvaló. Ennek követeztében az unió statisztikai hivatala úgy becsli, hogy az idén már csak marginális, 1 százalékpontos különbség lesz a magyar és a litván adat között.

Figyelembe véve, hogy 2009-ben várhatóan még mindig Litvánia GDP-növekedése lesz a gyorsabb, jövőre valószínűleg utolér minket a legdélibb balti ország. Érdekességképp: 1995-ben az egy főre jutó GDP alapján még a hazai fejlettségi szint kétharmadán álltak a litvánok.

Utóbbi években a lettek is megközelítették a magyar fejlettségi szintet, ám ott a szakértők szerint az egyensúlyi problémák súlyosabbak, ezért a jövőbeli növekedési kilátásokkal kapcsolatban kevésbé derűlátók.

Az alsó ötös csoportba csúszhatunk

Ezzel együtt a következő két évben jó esély mutatkozik arra, hogy a magyar gazdaság az alsó ötös csoportba csússzon le, ahol a lettek mellett a lengyelek is szorongathatják a 6. helyért. A friss számok tehát az alacsony hazai növekedési potenciál mellett a régión belüli folyamatos pozícióvesztést jelzik. A folyamat megállításához, lassításához több tényező is hozzájárulhat.

Egyrészt a kiigazítási sokk elmúltával a gazdaság folyamatosan közelíthet a potenciális növekedési pályához.

Ugyanakkor az utóbbi időben felmerült, hogy ez a pálya meglehetősen alacsonyan húzódik, 3-3,5 százalékos lehet. Ennél gyorsabb tempót csak munkaerőpiaci és adórendszerbeli átalakításokkal és egyéb intézményi, hitelességépítő lépésektől várhatunk - ezek megvalósítására azonban jelenleg nincs esély.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×