Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az OMV vezérigazgatója nem aggódik

Nem tartja nyugtalanítónak az Európai Bizottság hétfői döntését az OMV vezérigazgatója, amellyel a brüsszeli testület felfüggesztette a versenyfelügyeleti vizsgálatot a MOL felvásárlását célzó osztrák tervek ügyében.

Az OMV gáz- és olajipari konszern vezérigazgatója közölte: nem nyugtalanítja a brüsszeli döntés, hiszen az csak néhány hetes eltolódást eredményezhet.

Wolfgang Ruttenstorfer hozzátette: az OMV valóban nem adott át még több adatot a versenyjogi testületnek.

A brüsszeli testület szóvivője korábban azt közölte: azért állították le az eljárást, mert az egyik féltől nem kapták meg időben a kért tájékoztatást, de azt nem közölte, melyik érintettrol van szó.

Az Európai Bizottság szóvivője jelezte azt is, hogy amint a kért információ megérkezik, a vizsgálat újraindul.

A testületnek július 22-ig kellene határozatot hoznia arról, hogy az OMV és a MOL összefonódása jelentősen korlátozná-e a versenyt az uniós piacon, de az eljárás felfüggesztése miatt várhatóan új határidőt jelölnek ki.

A testület az első vizsgálat után azt már megállapította, hogy a tervezett ügylet versenyjogi aggályokat vethet fel.

Az OMV - amely a MOL részvényeinek mintegy 20 százalékát birtokolja - úgy véli: az egyesülés mindkét céget erősítené, és kedvező lenne a részvényesek számára, a MOL azonban továbbra is ellentétes véleményen van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×