Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
310.93
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Egy bagoly segít az internetes vásárlásban

Howard már Magyarországon is biztonságosabbá teszi az internetes vásárlást. A program lényege, hogy a fogyasztó leellenőrizhesse azokat a honlapokat, ahol vásárolni szeretne. Az Európai Fogyasztói Központ magyarországi igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: tévhit, hogy veszélyes megadni a bankszámlaszámot.

Egyre több az internetes áruház, és nő az internetes vásárlás jelentősége Magyarországon is, bár még le vagyunk maradva az uniós átlaghoz képest. Az Európai Fogyasztói Központ éppen ezért vette át a Dániában kifejlesztett Howard, a vásárlási tanácsadó című programot, amely a szervezet honlapján elérhető - közölte Morvay György.

Az Európai Fogyasztói Központ magyarországi igazgatója kiemelte, hogy a vásárlási asszisztens segítségével olyan információkat lehet megtudni, amelyekből kiderül, hogy mire figyeljünk az internetes vásárláskor. Például, hogy miként kell feltüntetni az árat, a bolt elérhetőségét, vagy mikor biztonságos a fizetés - tette hozzá.

Morvay György szerint téves az a feltételezés, hogy több pénzt vonnak le a bankszámláról, ha megadjuk az adatokat. Kiemelte: a bankkártyás fizetés a legbiztonságosabb, ebben az esetben a teljesítés után fizet csak a bank.

Megfelelő körültekintéssel nem sokkal veszélyesebb az internetes vásárlás, de sokkal kényelmesebb - hangsúlyozta. Az igazgató hozzátette: a termék elromolhat, de ez a veszély a boltban vásároltnál is fennáll.

Magyarországon belül érdemes vásárolni, de a tengerentúlról vagy a Távol-Keletről való vásárlás esetén jobban ki vagyunk téve az internetes csalásoknak - emelte ki Morvay György.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Javult a hangulat a tőzsdéken, a pénteki amerikai makroadatra figyelnek a befektetők

Javult a hangulat a tőzsdéken, a pénteki amerikai makroadatra figyelnek a befektetők

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×