Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.32
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Nagyszabású fejlesztésbe kezd az Antenna Hungária

Az Antenna Hungária Zrt. a következő évi 4-7 milliárd forintot költ fejlesztésre öt évben, és részt vesz a hamarosan kiírandó digitális tv- és rádió tenderen.

Az infrastruktúra bővítésére a következő öt évben évi 4-7 milliárd forintot költ az Antenna Hungária Zrt. - erről a társaság vezérigazgatója beszélt. Jean-Francois Fenech bejelentette: március 10-től a cég logót és arculatot váltott.

A társaság 2007 júliusa óta a francia TDF-csoportnak. László Géza, az Antenna Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke szerint azért volt fontos a tavalyi akvizíció, mert most indul Magyarországon a digitális műsorszolgáltatás.

Jean-Francois Fenech kiemelte: fontos szerepet kívánnak betölteni a digitális rádiózás és televíziózás piacán, és független, semleges szolgáltató kívánnak lenni, és olcsó, megfizethető szolgáltatást indítani.

Az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója hozzátette: ma a társaság bevételeinek 60 százaléka az analóg sugárzásból származik. A cél, hogy a következő négy-öt évben a fő bevételi forrás a digitális sugárzás legyen.

Magyarországot hídfőállásnak tekinti a tulajdonos TDF-csoport, és figyeli a régiós lehetőségeket - hangsúlyozta Jean-Francois Fenech, aki példaként említette a szomszédos országok mellett Bulgáriát, ahol üzleti lehetőségeket látnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×