Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Surányi: Nem nyertünk semmit a megszorításokkal

A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a magyar adószintet csak akkor lehet csökkenteni, ha az állami kiadások is jelentősen mérséklődnek. Surányi György az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: ma még nem látszanak a kabinet adóreform tervei, de szerinte először a vállalkozások terhein kell enyhíteni. A CIB Bank elnöke szerint hat év rossz gazdaságpolitikája vezetett a 2006-ban kezdődő súlyos megszorításokhoz.

Idén a tavalyinál magasabb lehet a növekedés, ha váratlan folyamatok nem szólnak ebbe bele - mondta az InfoRádióban Surányi György, a jegybank korábbi elnöke. Mint mondta, 2008-ban 2,5 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani.

Hangsúlyozta: a 2006 közepétől meghozott, sokakat kedvezőtlenül érintő döntések elkerülhetetlenek voltak, és ha nem hozzák meg őket még másfél évvel ezelőtt, akkor 2007-ben egy pénzügyi válságba kerülhetett volna az ország.

Hozzátette: minderre a 2000-től egymást követő elhibázott döntések miatt volt szükség, a megoldással pedig nem lehetett várni.

Arra a felvetésre, hogy a gyorsan megvalósított, sokak számára jelentős veszteségeket okozó gazdasági megszorításokkal a társadalom nem vesztett-e többet, mint amennyit a korábbi évek könnyelmű gazdaságpolitikájában nyert, Surányi György azt mondta: biztos, hogy nem vesztettük el a vámon azt, amit a réven nyertünk, bár nyerni nem is nyertünk semmit.

Mint mondta, mára nyilvánvaló, hogy ha a kormány csak félévet vár a súlyos döntésekkel, akkor mára pénzügyi válságban lenne az ország.

Surányi György azt tartaná kedvezőnek, ha az idei adóreform fő iránya a vállalkozások terheinek csökkentése lenne. Emlékeztetett arra, hogy a magyar gazdaság 1995 és 2000 között növekedett a legdinamikusabban, amikor is az állam egyre kevesebb pénzt vont el és osztott vissza a lakosságnak.

Rámutatott: minél nagyobbak a szociális kiadások egy országban és ezzel együtt az elvonások, annál kevésbé tud fejlődni a gazdaság.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×