Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.28
bux:
147321.55
2026. november 5. csütörtök Imre

Eltűnt csomagok és késések: melyik légitársaságban bízhatunk?

Az elveszett csomagok és a késések miatt a British Airways volt a legrosszabb légitársaság idén nyáron. A Malév a középmezőnyben található a Légitársaságok Szövetségének listáján.

A British Airways-nak ötből két járata késik, ezzel valamennyi nagy európai légitársaságnál rosszabb eredményeket ért el - derült ki a Légitársaságok Szövetségének adataiból, amelyek a július és szeptember közötti időszakot ölelik fel.

A kis távolságon közlekedő járatok 59 százaléka érkezik meg 15 percnél kisebb késéssel, ami rosszabb az egy évvel korábbinál.

A hosszabb távolságon repülő járatoknál azonban ez az adat még rosszabb: a gépek 45 százaléka késik negyedóránál kevesebbet.

A brit társaság a csomagok eltűnése tekintetében is az egyik legrosszabb mutatókkal rendelkezik: ezer utasra harminc elveszett poggyász jut, vagyis egy utasszállító esetében ez közel tíz eltűnt csomagot jelent.

Semmit sem javul a helyzet

A Légiközlekedést Használók Szervezetének szóvivője az adatok kapcsán emlékeztetett: a brit társaság azt ígérte, hogy tesz a problémák ellen, de ezek szerint semmi sem javult az elmúlt hat hónapban.

A British Airways szóvivője ugyanakkor úgy reagált, hogy javulást hozhat, ha jövő márciusban megnyílik a Heathrow repülőtér 5-ös terminálja.

Az adatok érdekessége, hogy a British Airways néhány napja tette közzé: 25 százalékkal nőtt a társaság nyeresége az első félévben.

A Malév jó és közepes

A Malév jó és közepes eredményeket ért el a Légitársaságok Szövetségének harmadik negyedéves listáján.

A magyar társaság a hatodik lett az elkeveredett csomagok tekintetében: ezer utasra 11 eltűnt poggyász jut. Ebben a rangsorban a máltai légitársaság a legjobb, míg a portugál a legrosszabb.

A késések szerinti rangsorban a Malév a 12. helyen áll 80 százalékos járataránnyal a kis- és közepes távolságon közlekedő járatok között, míg a hosszabb távolságon repülő járatok listáján a 14.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×