Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
322
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Járai: Ez nem piacgazdaság, hanem mutyizás

Magyarországon nem alakult ki a modern piacgazdaság, ehelyett egy mutyizós gazdaság működik - mondta egy budapesti konferencián Járai Zsigmond volt jegybankelnök.

Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere, későbbi jegybankelnök az előadása után az InfoRádiónak azt mondta: ennek az egyik oka az, hogy a kormánynak nincs elképzelése arról, milyen gazdaságpolitikát akar, és ahhoz milyen intézményrendszerre lenne szükség.

A másik gond, hogy mindent a korrupció ural - jelentette ki Járai Zsigmond, aki szerint hiányoznak a független intézmények.

Hozzátette: a meglévő intézményeknek, például a rendőrségnek, a bíróságnak vagy az adóhivatalnak, hiányzik a szakmai és politikai tartása.

"Olyan rendszer alakult ki, amelyben a politika mindenbe beavatkozik és mindent a saját érdeke szerint próbál meg elnyomni, ez pedig tönkreteszi az egész piacgazdaságot" - tette hozzá.

Azt mondta: Magyarországon a vállalatok részben azt csinálnak, amit csak akarnak, részben a politikával mutyiznak.

A nagyvállalatok körében félmonopóliumok, oligopóliumok alakultak ki, amelyek becsapják a fogyasztókat, és az árakat magas tartják, mivel nincs meg a verseny és annak ellenőrzése.

A kisebb vállalatok pedig - amelyek közé a tőzsdei cégek is besorolhatók - a kormánnyal próbálnak meg mutyizni - vélekedett Járai Zsigmond.

Az InfoRádió kérdésére, hogy mindezt miért nem vetette fel már jegybankelnökként is, azt felelte: akkor nem ez volt a dolga, akkor a nemzeti bank problémáival foglalkozott.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×