Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Növelte nyereségét a MOL romániai egysége

A MOL Romania - a magyar olajipari vállalat romániai egysége - az első félévben 6 százalékkal növelte nyereségét az egy évvel korábbihoz képest, habár a forgalma 7 százalékkal csökkent, 225 millió euróra.

Hatékonyabbá vált és így növelte első félévi nyereségét a MOL romániai vállalata. Emellett az osztrák OMV-hez tartozó román Petromnak eladtak harminc benzinkutat, és csak tizenegy másikat vásároltak tőle. Így viszont kutanként 11,4 százalékkal nőtt az üzemanyag-eladás a tavalyi első félévihez képest.

A cég az elkövetkezőkben is a kiskereskedelmi hálózatra koncentrál, tovább folytatva a hatékonyság növelését. Célja az optimális országos lefedettség elérése, az üzemanyagkártyák számának a növelése.

Az idén a MOL Romania mintegy 15,4 eurót fektet be kilenc töltőállomás megnyitásába, a 2008-2010 között időszakban pedig továbbra is ilyen ütemben folytatja a beruházásokat, közölték a MOL román egységénél.

A MOL Romania piaci részesedése az első félévben átlagosan 11,7 százalékos volt.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×