Az osztrák Trend gazdasági magazin és a Magyar Hírlap százas listáinak összevetése több szempontból is tanulságos. Nyugati szomszédainknál a három legnagyobb vagyon összesen 36 milliárd 400 millió euró, vagyis kis híján 9.000 milliárd forint - a száz leggazdagabb magyar vagyona összesen nincs ennek a negyede sem.
Természetesen a kommunizmus évtizedei miatt a legnagyobb magyar vagyonok döntő többsége a rendszerváltás után vagy közvetlenül azt megelőzően kezdett csak el gyűlni, mint például Széles Gábor több mint 58 milliárd forintja.
A Zwack-dinasztia
A három legnagyobb osztrák vagyon megalapozása pedig a második világháború környékére tehető. A magyar rangsorból a kevés régi vagyon egyike a Zwack-dinasztiáé. Zwack Pétert - aki kilenc milliárdot meghaladó vagyonával 32., egyébként állítólag a listán második Demján Sándor vette rá, hogy a nyolcvanas években visszatérjen Magyarországra és együtt szerezték vissza a családi gyárat.
Családi vagyon is nagyon sok van az osztrák, de annál kevesebb a magyar listán. A kivételek közé tartozik a Béres, a Dunai és a már említett Zwack család. Éppen a komoly múltra visszatekintő osztrák vagyonok miatt az ottani listán viszonylag sok olyan nevet találhatunk - rögtön első helyen a Porsche-örökösökét - akik tulajdonképpen nem sokat tettek a meggazdagodásért, míg a magyar százas listán ők - például Fenyő János özvegye vagy Schmidt Mária, Ungár András egyik örököse - inkább ritka kivételnek számítanak.
A magyar listán túlsúlyban vannak azok, akik befektetésekből gazdagodtak meg, míg a legvagyonosabb osztrákok döntő többsége valamilyen termelő ágazatban lett - euróban számolva is - milliárdos.
Fehér holló a politikus
A két névsor talán abban hasonlít leginkább, hogy mindkettőn csak egy-egy politikus neve szerepel. A magyaron Kapolyi László volt energetikai miniszter 5,6 milliárd forinttal, a sógorokén pedig Bruno Kreisky egykori kancellár támogatottja és csodagyereke, a valaha volt legfiatalabb osztrák parlamenti képviselő és pénzügyminiszter Androsch Hannes 400 millió eurójával.
Lottó - Harmincan is eltaláltak öt számot