Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A Bükkben építik fel a húszemeletes óriásgépet

A Mátrai Erőmű 7 milliárd forintért építteti meg a világ legnagyobb kompakt marótárcsás kotrógépét. A berendezést a helyszínen szerelik össze, két év múlva kezd dolgozni Bükkábrányon. A beruházásra közbeszerzési pályázatot hirdettek, a nyertessel most írták alá a szerződést.

Valaska József, az erőmű igazgatója elmondta, hogy ilyen méretű gép sehol nincs a világon

A gép súlya 1.400 tonna, hossza 80 méter, magassága 20 méter. Óránként 6.700 köbméter földet tud megmozgatni, évente összesen 12 millió köbmétert, ezzel 2 millió tonna szenet szabadít fel a bükkábrányi bányában. A bekerülési értéke 7 milliárd forint - közölte.

Az igazgató hangsúlyozta: a szerződés aláírása után kezdődik a gyártás, ami egy évet vesz majd igénybe, ezután egy évig tart majd a monstrum összeszerelése.

A gép megépítésének oka az, hogy növelni szeretnénk a széntermelést, ezzel az erőmű kapacitását is - mondta Valaska József.

A bányában dolgozó gépek teljesítménye kicsi, már nem elég hatékonyak. Az ezeket felváltó új gép 2009-ben áll üzembe - tette hozzá.

Az igazgató szerint a gép 30 éven át működik majd a bányában, ahol 2100-ig kitartó szénmennyiség van.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×