Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Simor András: az uniós források nem a leszakadó térségek felzárkóztatására vannak

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az európai uniós forrásokat akkor lehet a legjobban felhasználni, ha nincs eladósodva az ország, nem túl nagy az államadósság és nem emelkedik az infláció.

Simor András az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: az uniós források elsődlegesen nem arra valók, hogy a legelmaradottabb térségek felzárkózását szolgálják.

Mint mondta, az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg egy ország fejlettsége, GDP-je nem éri el az uniós átlag 70 százalékát, addig az országrészek közötti egyenlőtlenségek növekednek.

Ez egy természetes folyamat, amelybe Simor András szerint nem szerencsés beavatkozni, mert annak a vártnál éppen ellentétes hatása lehet.

A jegybank elnöke egy másik, 2004-ben kibocsátott európai uniós tanulmányra is felhívta a figyelmet, amely azt összegezte: mely tényezők szükségesek ahhoz, hogy egy ország hatékonyan tudja felhasználni az uniós forrásokat.

Eszerint igen fontosak a makrogazdasági mutatók értékei, azaz megfelelő költségvetési és monetáris politika segítheti a hatékonyságot.

A gyorsan növekvő infláció például ebből a szempontból igen káros lehet, mint ahogy a magas államháztartási hiány is, valamint az, ha az ország adóssága jelentős.Az MNB elnöke szerint célszerű centralizálni a forrásokat, és olyan térségekhez is el kell juttatni a fejlesztési pénzeket, amelyektől a saját tőkevonzó képességüknek köszönhetően gyors fejlődés várható.

Simor András rámutatott: az oktatásra és a humánerő fejlesztésére, karbantartására legalább annyit kell fordítani, mint a fizikai infrastruktúrafejlesztésre. Mint mondta, nem elég közutakat vagy vasutakat építeni, hanem oktatásra, egészségügyre és környezetvédelemre is kell, valamint arra, hogy javuljon az emberek munkaképessége.

Hangsúlyozta: az uniós forrásokat általában olyan beruházásokra kell fordítani, amelyek addicionálisak, azaz amelyeket az adott ország nem végeznek el saját forrásból.

Hozzátette azonban, hogy egy olyan ország esetében, mint Magyarország, amely éppen egy költségvetési megszorításon megy keresztül, nehéz meghatározni, hogy melyek az addicionális beruházások.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×