Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.23
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Magyarországra telepíti pénzügyi központját a Vodafone

Magyarországon hozza létre regionális pénzügyi szolgáltató központját a Vodafone. Az erről szóló szerződést a cégcsoport elnöke és a kormányfő írta alá Budapesten.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmondta: a 9 milliárd forintos beruházással 746 új munkahely jön létre; ezt az állam 1 milliárd 300 millió forinttal támogatja.

A Vodafone csoport elnöke a tájékoztatón arról beszélt, hogy a budapesti központban a tervek szerint 18 ország üzleti tranzakcióit intézik.

John Bond hozzátette: a beruházásért versengő 20 ország közül egyebek között a jól képzett munkaerő miatt döntöttek Magyarország mellett.

Az egész világgal versenyzett Magyarország

A Vodafone magyarországi vezérigazgatója május közepén jelentette be, hogy a világcég új szolgáltató-központot hoz létre Budapesten.

Beck György akkor elmondta: hároméves konszolidáció eredményeként a Vodafone szolgáltatásainak jelentős részét - pénzügy, humánerőforrás, beszerzés - központosítja.

A vezérigazgató az InfoRádióban elmondta: Magyarország az egész világgal versenyzett a központért. A siker a magyar Vodafone eredményeinek elismerése és jelzés a magyar szakértelem felé.

Az első időszakban a Vodafone budapesti székházában működik majd a központ, majd később új helyre költözik a tervek szerint az elkövetkező három évben felveendő 700 alkalmazott.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×