Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az adóbevallások harmada hibás

A május 20-áig több mint 3,2 millió magánszemély nyújtotta be személyi jövedelemadó bevallását az adóhivatalnak. A bevallások 35 százaléka azonban hibás.

Jelentősen több bevallást kapott az APEH a magánszemélyektől idén, mint tavaly. A 2005-ös évre vonatkozóan 2,3 millió ember készítette el magának a bevallását, míg a 2006-osra vonatkozóan 3,2 millió. Ez azért van, mert a munkáltató már csak annak az alkalmazottjának készítette el a bevallást, akivel erről megállapodott - mondta el az InfoRádióban a bevallási főosztály vezetője.

Az adózók idén összesen 68 milliárd forintot igényelnek vissza, ezt az adóhivatalnak 30 napon belül kell visszafizetnie, különben késedelmi pótlékot kell nyújtania az összeg mellé. Ez a banki kamatláb kétszerese - közölte Kriskó Csaba.

Jelentősen nőtt azok száma, akik elektronikus úton vallották be személyi jövedelemadójukat. Míg tavaly csak 40 ezren voltak, számuk idén meghaladta a 450 ezret.

A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a bevallásoknak csaknem 35 százaléka hibás. Leggyakrabban az adójóváírást számolják el az adózók, vagy a családi adókedvezmények kiszámításánál vétenek.

A törvény ugyanis arra például az idei évtől nem ad lehetőséget, hogy egy vagy két gyermek után adókedvezményt lehessen igényelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×