Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.12
bux:
145906.93
2026. november 3. kedd Győző

Ketyeg az adóóra

Hétfő éjfélkor jár le a határideje a munkáltatói személyi jövedelemadó bevallásának.

Az APEH bevallási főosztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: azoknak a cégeknek kell éjfélig benyújtaniuk a bevallást, akik vállalták annak elkészítését munkavállalóik helyett.

Kriskó Csaba emlékeztetett arra, hogy idén szűnt meg a kötelező munkáltatói adóbevallás intézménye.

Azok a munkáltatók, akik idén vállalták a bevallás elkészítését, tulajdonképpen szerződést kötöttek munkavállalóikkal - tette hozzá.

A főosztályvezető elmondta: 2006-ban 2,3 millió adóbevallást nyújtottak be a magánszemélyek, idén 3,2 milliót.

A számokból következik, hogy nagyjából összesen egymillió bevallást küldenek be még a cégek, ezekből nagyjából 600 ezer már megérkezett - tette hozzá Kriskó Csaba.

Aki a határidőt elmulasztja bírságot kaphat. Ez maximum 200 ezer forint lehet - mondta.

Hanganyag: Kaputa Júlianna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×