Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
315.04
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Csaba László: leghamarabb 2013-ban vezető be az euró

Az euró magyarországi bevezetése leghamarabb 2013-ban lehet reális - mondta az InfoRádióban Csaba László közgazdász, egyetemi tanár.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank "Út az euróhoz" című csütörtöki budapesti konferenciáján 2010 és 2014 közé tette a közös európai fizetőeszköz bevezetésének időpontját.

Csaba László szerint 2010-re ennek nincs realitása még akkor sem, ha a konvergencia-programban foglaltak a következő években maradéktalanul megvalósulnak. A közgazdász emlékeztetett: a tervek szerint az ország 2009-ben még nem teljesíti a maastrichti kritériumokat.

Az egyetemi tanár úgy látja, hogy ha nagyon konkrét célokat tűz ki a kormány a 2009 utáni időszakra, akkor a 2013-as bevezetés már elképzelhető.

A kormányfő által kitűzött nagy intervallum is azt valószínűsíti, hogy várhatóan a következő kormányzati ciklus végén, 2014-ben fizethetünk a leghamarabb euróval - mondta Csaba László, aki szerint hasonló esetekben a hétköznapi életben is többnyire a későbbi időpont valósul meg.

Ha az embernek van egy feladata, amit elvégezhet a következő hétfőn vagy június elején, akkor nem kell ahhoz különösebben lustának lennie, hogy az utóbbi időpontban tegye azt meg - fogalmazott a közgazdász az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagyot változik a cégek élete keddtől

Nagyot változik a cégek élete keddtől

2026. szeptember 1-jétől a kézi és a számítógéppel előállított nyugtákról is adatot kell szolgáltatni a NAV-nak. Az adatokat nem nyugtánként, hanem napi összesítésben, áfakulcsok szerinti bontásban kell beküldeni a kiállítást követő három naptári napon belül. A kötelezettség a KOBAK-portálon történő kézi rögzítéssel vagy gépi úton, M2M-interfészen keresztül teljesíthető. A már beküldött adatok utólag korlátlanul javíthatók, az érvénytelenítés pedig szintén lehetséges, ha téves adatszolgáltatás történt - derül ki a NAV összefoglalójából.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×