Infostart.hu
eur:
354.81
usd:
311.09
bux:
140400.87
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Fizetést ígér az Il Ferro

Június elején fizeti ki ügyfeleinek a májusra esedékes reklámozásért járó, összesen mintegy 300 millió forintot az autós reklámokkal foglalkozó Il Ferro Kft. - közölte a társaság ügyvezető igazgatója.

Körmendi Ákos elmondta: a február-március-áprilisra járó pénzt később utalják át, illetve ennyivel meghosszabbodik a reklámszerződés.

Hozzátette: a cég már február vége óta nem fizetett mintegy nyolcezer ügyfelének, ezért a szerződésekben egyébként is biztosított három hónapra felfüggesztették a kifizetéseket.

Körmendi Ákos február óta az Il Ferro Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.

A gépkocsi-tulajdonosokkal kötött szerződések felülvizsgálata és a cég pénzügyi tevékenységének átvilágítása azóta is tart.

A Magyar Gépjármű Importőrök Egyesületének elnöke szerint lehet, hogy törvénybe ütközik egyes magyarországi autóreklámozási cégek gyakorlata. A legtöbb társaság az új autót vásárló ügyfeleinek segít a hitel törlesztésében, használtautóval rendelkező partnereitől pedig esetenként több mint nettó 150 ezer forintos regisztrációs díjat kér, majd havi díjat fizet az autójukon elhelyezett matricákért.

Győző Gábor az InfoRádiónak azt mondta, az autóreklámozás kockázatos vállalkozás. Szerinte a tevékenység van a pénzmosási törvénybe ütközik, vagy egyszerűen egy pilótajáték, amelyben addig tart az üzlet, amíg vannak új belépők.

Magyarországi gépjármű-importőr nem áll kapcsolatban autóreklámozási céggel. A márkakereskedőknek is csak elenyésző része ajánlja vevőinek a matricázást. Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke azt mondta, a körülbelül 700 kereskedőből 10-en állnak kapcsolatban reklámcéggel.

Õk azt ajánlják az ügyfeleknek, hogy ne engedjenek a csábításnak, és csak akkor vásároljanak autót, ha rendelkeznek a teljes fedezettel.

A fizetési felfüggesztést követően a konkurencia a nyilvánosság elé lépett, hogy megnyugtassa ügyfeleit. Vadla Gábor, a HírAutó Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón bizonygatta, hogy nincs veszélye az autóreklámozásnak.

Az InfoRádió kérdésére Vadla Gábor elmondta: nem azért kérnek 170 ezer forint regisztrációs díjat, hogy fizetni tudják az új autósok hiteltörlesztő-részleteit. Az igazgató szerint ez az autósnak befektetés.

Külföldön is működnek autóreklámozással foglalkozó vállalkozások, de más szisztémával, Németországban, Ausztriában, és Franciaországban nem kell regisztrációs díjat befizetni, vagy ha mégis, annak összege nem haladja meg a 10 eurót. Különbség még, hogy nem folyamatos a reklám az autókon. Amikor van megrendelő akkor helyeznek fel matricákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Hiába kérték az új kormánytól a bankok, hogy június 30-áig tisztázza a jelzáloghitelek kamatstopjának a sorsát egy konkrét kivezetési időpontot tartalmazó jogszabállyal, ez nem történt meg. Bár azt már bejelentette Kármán András pénzügyminiszter, hogy szeptember 30-áig a jelenlegi formájában megszűnik a kamatstop, erről nem jelent meg jogszabály. A kamatstop most papíron határozatlan időre szól, csakhogy a könyvvizsgálók ilyenkor szigorúak: egy 200-300 milliárd forint közötti átmeneti veszteség réme lebeg a bankszektor felett, amit elvileg a második negyedévre kellene még elszámolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×