Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
315.04
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Az OTP segítette történelmi csúcsra a tőzsdét

Új történelmi csúcson, 25.828 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 418,5 pontot emelkedett a csütörtöki záróértékhez képest. A részvénypiac forgalma 66,4 milliárd forint volt, aminek több mint felét, mintegy 38 milliárd forintot az OTP-re kötött üzletek tették ki.

A bank terveinek ismeretében a Budapesti Értéktőzsdén napközben új történelmi csúcson, 9530 forinton is forogtak az OTP-részvények és a 9450 forintos záróár is az eddigi legmagasabbnak számít.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a cég befektetői napján elmondta: az esetleges további akvizíciók révén a nyereség magasabb is lehet. Úgy vélte: három év múlva a megcélzott eredmény elérésével az OTP Európa 20-25 vezető hitelintézete közé kerülhet.

Az elnök-vezérigazgató közölte, hogy a következő években a csoporton belül dinamikusan növekszik majd a külföldi leányvállalatok hozzájárulása a mérlegfőösszeghez és az eredményhez.

Csányi Sándor hozzátette: a középtávú stratégiai célok alapján 2010-ben a konszolidált adózás előtti eredmény körülbelül fele már a külföldi érdekeltségektől származik, ennek mintegy 50 százalékát pedig az oroszországi és az ukrajnai bankok teljesítménye adja majd.

A bank terveinek ismeretében a Budapesti Értéktőzsdén jelentősen drágultak az OTP-részvények; a BUX-index 418,5 pontos emelkedéssel, 25.828 ponton, új történelmi csúcson zárt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagyot változik a cégek élete keddtől

Nagyot változik a cégek élete keddtől

2026. szeptember 1-jétől a kézi és a számítógéppel előállított nyugtákról is adatot kell szolgáltatni a NAV-nak. Az adatokat nem nyugtánként, hanem napi összesítésben, áfakulcsok szerinti bontásban kell beküldeni a kiállítást követő három naptári napon belül. A kötelezettség a KOBAK-portálon történő kézi rögzítéssel vagy gépi úton, M2M-interfészen keresztül teljesíthető. A már beküldött adatok utólag korlátlanul javíthatók, az érvénytelenítés pedig szintén lehetséges, ha téves adatszolgáltatás történt - derül ki a NAV összefoglalójából.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×