Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
310.13
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Alkotmányellenes az "elvárt adó"

Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az "elvárt" jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az "elvárt adó" adóelőlegének megfizetéséről szóló rendelkezést. Sereg András, a testület sajtófőnöke elmondta: az állam olyan jövedelmet tekint adóalapnak, amelyet a vállalkozások valójában nem szereztek meg, ezért semmisítették meg a rendelkezést. A pénzügyminiszter reagálásában hangsúlyozta: a kormány a következő egy hétben áttekinti az Alkotmánybíróság döntéséből adódó feladatokat, és azt követően dönt a lépésekről.

Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén a határozat kihirdetése napjával megsemmisítette a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény egyes bekezdéseit, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény egyik bekezdését - mondta el az InfoRádióban Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke. Kifejtette: a hét második felében megjelenő Magyar Közlönyben teszik közzé a határozatot.

Az Alkotmánybíróság sajtófőnöke közölte: az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítették az "elvárt adó" előlegének megfizetéséről szóló rendelkezést is. Az erről szóló jogszabálymódosítást a nyáron fogadta el az Országgyűlés.

A kormány elképzelése szerint az elvárt adót az eladott áruk beszerzési értékével, valamint a külföldi telephely bevételével csökkentett összes bevétel 2 százaléka után kellene megfizetniük a vállalkozóknak és a gazdasági társaságoknak működésük harmadik évétől.

Az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványok szerint ez sérti a közteherviselés elvét, mert olyan jövedelmet tekint adóalapnak, amelyet a vállalkozások valójában nem szereztek meg - emelte ki Sereg András.

A testület korábban hasonló elvek alapján semmisítette meg a házipénztáradóról szóló jogszabályt.

Sereg András tudatta: a Gyurcsány-csomag még kisebb jelentőségű elemeinek vizsgálata van hátra. A mostani a tizenegyedik határozat a Gyurcsány-csomag ügyében, eddig két esetben teljes megsemmisítés volt a határozat, három esetben egy-egy rendelkezést minősített alkotmányellenesnek a testület, míg hat esetben mindent rendben talált az Alkotmánybíróság - tette hozzá a sajtófőnök.A kormány az elkövetkezendő egy hétben tekinti át az Alkotmánybíróság elvárt adót megsemmisítő döntéséből adódó feladatokat, és dönt a következő lépésekről - mondta el az InfoRádióban Veres János.

A pénzügyminiszter kiemelte: nagyságrendileg pár tízmilliárd forintos kiesést okozhat a testület döntése, de azt még nem tudta megmondani, hogyan pótolják a költségvetésből kieső bevételt.

Bírósági döntéseket tudomásul lehet venni, de nem érdemes meglepődni azokon - reagált Veres János.

A Gyurcsány-kormány jogérzékének hiányát mutatja az Alkotmánybíróság döntése keddi döntése - mondta a KDNP szóvivője.
Halász Zsuzsa emlékeztetett arra, hogy a parlamenti vitában a KDNP abszurdumnak nevezte az elvárt adó intézményét. "A Gyurcsány-kormány magából indult ki, mikor arra alakított törvényt, hogy mindenki csal az országban" - jelentette ki a szóvivő.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője is üdvözölte az Alkotmánybíróság döntését. "Ez az adónem szinte példátlan a világban, tovább terhelte az állampolgárok jövedelmeit, és ezáltal a középosztály terheit növelte olyan mértékben, ami vállalhatatlan volt" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kerék-Bárczy Szabolcs hozzátette: az MDF szerint a jövedelmeket egyoldalúan terhelő adózásról más adótípusra kell a hangsúlyt helyezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×