Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Hiányos a jegybank vezetése

A törvényben előírt minimális létszám alá csökkent a Magyar Nemzeti Bank igazgatóságának létszáma. A jegybank közleménye szerint ez zavarokat okozhat az intézmény működésében, Veres János pénzügyminiszter szerint azonban erről szó sincs.

Február 21-én Szapáry György alelnök mandátuma lejárt, így példátlan helyzet állt elő a jegybank történetében, mégpedig az, hogy az igazgatóság működésképtelenné vált - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank, az intézmény honlapján.

A közlemény szerint ez a helyzet zavarokat és fennakadást okoz a jegybank működésében.

A pénzügyminiszter szerint azonban szó sincs működési zavarról, a jegybank szervezeti és működési szabályzata kitér erre a lehetőségre is, mégpedig úgy, hogy ebben az átmeneti időben az igazgatóság döntési jogkörét az elnök gyakorolja.

Veres János hangsúlyozta: Simor András, a jegybank leendő elnöke, hivatalba lépését követően javaslatot tesz az új alelnök személyére.

Arról, hogy ki lesz az új alelnök, csak találgatni lehet. Járai Zsigmond, a jegybank jelenlegi elnöke január 22-én Gerhardt Ferencet jelölte ugyan alelnöknek, erre azonban a miniszterelnök a mai napig nem adott választ. Új jelölt egyelőre nincs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×