Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Simor jelölheti az új alelnököt

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az új jegybankelnök nevezi majd meg a távozó Szapáry Györgyöt váltó alelnökjelöltet.

Danks Emese emlékeztetett arra, hogy az alelnök mandátuma ma jár le, és új alelnök hiányában az MNB igazgatósága nem éri el a törvényi előírásban szereplő négy főt.

Járai Zsigmond - akinek mandátuma március 2-án jár le - január végén Gerhardt Ferencet, a jegybank igazgatóját jelölte alelnöknek.

Elhangzott az is, hogy Járai Zsigmond az új alelnök személyéről szeretett volna egyeztetni a jegybank elnökjelöltjével, de Gyurcsány Ferenc csak február 16-án nevezte meg Simor Andrást.

Hétfőn Varga Mihály fideszes képviselő a parlamentben felvetette, hogy az MNB igazgatósága működésképtelenné válhat, és Gyurcsány Ferenc, valamint a pénzügyminiszter felelősségét is firtatta az ügyben.

Veres János válaszában hangsúlyozta: nincs olyan jogosítványa a jegybank igazgatóságának, amit ne tudna gyakorolni.

Az új alelnökjelölt személyére a jegybank elnöke tehet javaslatot, az alelnököt a miniszterelnök jóváhagyásával a köztársasági elnök nevezi ki.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×