Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
311.49
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A Richter több mint 52 milliárd forint nyereséggel zárt

A Richter Gedeon Nyrt. a tavalyi évben konszolidáltan 52,161 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 14,3 százalékkal többet az előző évinél - közölte a gyógyszergyártó cég a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti gyorsjelentésében szerdán.

Több mint 52 milliárd forintos nyereséget ért el 2006-ban a Richter Gedeon Nyrt. - jelentette be a gyógyszergyártó cég. A nem konszolidált adózott profit az előző évhez képest 15 százalékkal 50,168 milliárd forintra nőtt.

Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy a cég kiváló eredményt ért el az export terén, azonban a belföldi árbevétel 10 százalékkal csökkent az elmúlt évben. A Richter vezérigazgatója hozzátette, hogy pénzügyi elemzők szerint is kaotikus állapotok uralkodnak az egészségügyben, és a bizonytalanság miatt 20 százalékos árbevétel-csökkentéstől lehet tartani.

A gyógyszeripar súlyos válságba került a kormány megszorító intézkedéseinek következtében - emelte ki Bogsch Erik. A Richter vezérigazgatója szerint a társaság export-bevétele várhatóan ebben az évben is növekedni fog, ez azonban nem tudja kompenzálni azt, hogy a belföldi értékesítés ilyen mértékben fog csökkenni, miután az alapgyógyszerek ára jelentősen emelkedik.

Csak a negyedik negyedévben az adózott nyereség 39,8 százalékkal 8,113 milliárd forintra csökkent az 5,823 milliárd forint pénzügyi veszteség miatt, ami elsősorban nem realizált árfolyamveszteségből adódott. A portfolio.hu által készített konszenzus szerint a megkérdezett elemzők 9,581 milliárd forint profitot vártak a negyedik negyedévre.

A Richter konszolidált árbevétele 2006-ban 21,3 százalékkal 209,419 milliárd forintra emelkedett, míg a nem konszolidált árbevétel 21,4 százalékos éves növekedéssel elérte a 171,107 milliárd forintot.

A nem konszolidált árbevételből 134,936 milliárd forint (642,6 millió dollár) származott az exportból, ami forintban 34,8 százalékos éves növekedésnek felel meg. A belföldi eladások ugyanakkor 11,4 százalékkal 36,171 milliárd forintra csökkentek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×