Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Tizenötmilliós bírság a Nemzeti Autópálya Zrt-re

Tizenötmillió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Autópálya Zrt-re a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Az indoklás szerint jogsértő volt a Zala-Somogy Konzorcium kizárása az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának építésére kiírt pályázatból.

A döntőbizottság nem tiltotta meg a szerződéskötést, így a jogtalan kizárás ellenére az Nemzeti Autópálya Zrt. által nyertesnek nyilvánított PVT-M7 konzorciummal kötött szerződést a határozat nem érinti.

Címlapról ajánljuk
Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

A szervezők rátesznek még egy lapáttal a 2027-es világbajnokságon a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekhez képest, és az MVM Dome-ban több mint tízezren szurkolhatnak majd a magyar kedvenceknek – mondta az InfoRádióban a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a közelgő párizsi Eb-vel kapcsolatos elvárásairól, továbbá kitért arra is, mit szól ahhoz, hogy Fábián Bettina a Szajna vízminősége miatt nem vállalja az indulást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×