Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.77
bux:
146075.44
2026. november 3. kedd Győző

Gyurcsány: nincs az euró bevezetésének céldátuma

A miniszterelnök szerint a konvergenciaprogram nem tartalmazza az euró bevezetésének céldátumát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erről azt követően beszélt, hogy tárgyalt az MSZP-frakcióval.

Gyurcsány Ferenc szerint a konvergenciaprogram nem az euróról szól, hanem arról, hogy a közpénzügyek hogyan kerülnek olyan állapotba Magyarországon, hogy be lehessen vezetni az eurót.

A kormányfő közölte: a program azt tartalmazza, hogyan, mikor és milyen intézkedésekkel érheti el Magyarország az uniós fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges egyensúlyt.

Kérdésre válaszolva a kormányfő elmondta: különböző alternatívákat vizsgálnak, amelyekben a kritériumok 2008, 2009, illetve 2010-es teljesítése szerepel.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: a frakció támogatta a program készítésének folyamatát.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kormány a programot még elfogadása előtt, augusztus utolsó tíz napjában nyilvánosságra hozza, arról társadalmi és politikai partnerekkel konzultál majd.

Veres János pénzügyminiszter június végén, Joaquín Almuniával, az unió pénzügyi biztosával folytatott megbeszélése után még azt mondta: a kormánynak nincs hivatalos álláspontja az euró magyarországi bevezetéséről, de a konvergenciaprogram tartalmazni fogja a céldátumot.

Fidesz: beláthatatlan messzeségek

A Fidesz szerint az euró hazai bevezetése beláthatatlan messzeségbe került, a kormány pedig képtelen megoldást találni a saját maga által okozott bajokra.

Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője az InfoRádióban úgy vélte: a Gyurcsány-kormány nem lesz képes kivitelezhető és életképes konvergencia-programot kidolgozni.

Az MDF frakcióvezetője szerint az euró-bevezetés pontos dátumának ismerete nélkül tervezhetetlenné válik a magyar családok és a vállalkozások jövője, elbizonytalanodnak a befektetők, valamint megerősödhet a forint elleni spekuláció.

Herényi Károly az InfoRádióban azt mondta: kezdeményezik a kormányfőnél, hogy a jövő héten hívja össze a Konvergencia Tanácsot és határozzák meg az euró bevezetésének céldátumát, amit a kabinet be is tud tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×