Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Honda: szállj velem!

Közel húsz éves előkészület után a japán Honda cég bejelentette, hogy ősztől rendeléseket vesz fel a két-három éven belül gyártásba kerülő kisrepülőgépére.

A HondaJet névre keresztelt, négy vagy öt utas szállítására alkalmas kisgép prototípusát 2003 ősze óta tesztelik, és az eddig autóiról és motorkerékpárjairól híres cég most hivatalosan is bejelentette, hogy rövidesen elkezdik a gép sorozatgyártását.

A két gázturbinás kisrepülő egy tankolással nagyjából 2.000 kilométert tud megtenni és legnagyobb utazósebessége óránként 778 kilométer.

A gép egyik különlegessége, hogy a két hajtómű a szárnyak fölött, egy-egy függőleges tartólapon kapott helyet, ami a Honda mérnökei szerint más hasonló nagyságú gépekhez képest öt-tíz százalékos üzemanyag-megtakarítást jelent.

A gépet egy megjelenő félben lévő piacra szánják: az Egyesült Államokban és délkelet-Ázsiában egyre több cég kínál üzletembereknek légitaxi-szolgálatot, viszonylag kis távolságokra, egy-két-három utasnak.

Ehhez viszont a legkisebb jelenlegi gépmodellek is túl nagyok, túl drágák és viszonylag költséges az üzemeltetésük is.

A Honda abban bízik, hogy a sorozatgyártás beindulása után évi 200 ilyen gépet tud majd eladni. Az árát egyelőre nem közölték, de a lehetséges versenytársak szintén prototípus-stádiumban lévő gépei három-négy millió dollárban kerülnek majd.

És versenytársakban már most sincs hiány: hamarosan két amerikai és egy brazil repülőgépgyár is hasonló modelleket dob piacra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×