Infostart.hu
eur:
365.36
usd:
314.62
bux:
149501.38
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Az amerikai nagykövet szerint le kell faragni a hiányt

A hiány lefaragását tartja az új kormány legfontosabb feladatának az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A diplomata az InfoRádió kérdésére azt mondta: a kisebb állam létrehozása lehet az első költségcsökkentő lépés. George Walker a vízum-kérdésről szólva elmondta: a beadott kérelmek már több mint 80%-át pozitívan bírálják el. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország is azon országok közé kerülhet majd, amelynek állampolgárai beutazási engedély nélkül mehetnek majd Amerikába.

A reformok szükségességét hangsúlyozta az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy sajtóreggelin. George Walker arra kérte a parlamenti pártokat, hogy tegyék félre személyes ambícióikat, és közösen dolgozzanak a szükséges változtatásokon.

A diplomata szerint együtt kell munkálkodniuk a politikai erőknek azon, hogy az országban a megosztottság csökkenjen. Az új kormány legfontosabb feladatának a hiány csökkentését nevezte a nagykövet. Az Inforádió kérdésére, hogy ezt szerinte hogy lehet elérni, George Walker azt mondta: karcsúsítással.

"Az első és legfontosabb lépés szerintem az államapparátus csökkentése. Ahogy hallottam, több mint egymillióan dolgoznak a kormányzatnak. Ez pedig túl nagy szám, egy 10 milliós országban. Másik fontos kérdés az önkormányzatok túl magas száma. Célszerű lenne összevonni őket. Szerencsésnek tartom azt a javaslatot, hogy a kabinet csökkenteni akarja a minisztériumok számát" - fogalmazott az amerikai nagykövet.

Nehezen átlátható a rendszer


A diplomata a két ország kapcsolatát rendkívül jónak nevezte. Elmondta, hogy a jövőben is arra törekszik, hogy minél több amerikai cég jöjjön Magyarországra, illetve, hogy a jelenlévő vállalkozások fejlesszenek, bővítsenek. George Walker ugyanakkor az átláthatóság hiányára panaszkodott.

"Az amerikai cégek képviselői leginkább arra panaszkodnak Magyarországon, hogy nem elég áttekinthetőek a dolgok. De más államok diplomatái is első helyen említik a problémák között" - mondta George Walker.

A vízumkérdésről szólva a nagykövet közölte: immár a kérelmek több mint 80%-át pozitívan bírálják el. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország is majd azon államok közé tartozhat, amelynek polgárai vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×