Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
hegymászás
Nyitókép: Pixabay

Tragédia a Tátrában: egyre gyakrabban halnak meg felkészületlen hegyi turisták

Megfelelő fizikai és mentális felkészültség, ruházat, felszerelés és ellátmány, alapos tájékozódás, terepismeret, valamint az időjárás-előrejelzések folyamatos figyelemmel kísérése nélkül nem ajánlott nekivágni a hegyeknek – mondta az InfoRádióban a Mozgásvilág portál hegymászás szakírója. Pintér László hozzátette: nem szabad az applikációkra hagyatkozni, mert nem megbízhatók és sokszor pontatlanok.

A június és augusztus közötti nyári időszakban a szlovák hegyekben tizenhárom turista, a Lengyel-Tátrában pedig öt ember vesztette életét. A lengyel és a szlovák hegyimentők jóval több riasztást kaptak, mint tavaly ugyanebben az időszakban – írja a magas-tatra.info.

Martin Matúsek, a szlovákiai Hegyi Mentőszolgálat (HZS) igazgatója azt mondta a portálnak, hogy az esetek mintegy 80 százalékában „valamilyen emberi tényező kudarca” vezetett balesethez, melyeknek csaknem felénél túlértékelték saját képességeiket a turisták vagy alábecsülték az adott túra nehézségét. A legtöbb baleset lengyel turistákat érintett, őket követik a szlovákok és a csehek. Egyre több esetben kell beavatkozniuk a hegyimentőknek. „A legjelentősebb növekedést az úgynevezett alacsonyabb nehézségi fokozatú hegymászás területén tapasztaltuk, főleg olyan turistákkal kapcsolatban – legyen szó halálos balesetről vagy eltévedésről –, akik nem tartják be a szabályokat, vagy akik hegymászónak érzik magukat, de nem azok” – közölte Martin Matúsek.

Pintér László, a Mozgásvilág portál hegymászás szakírója azt mondta az InfoRádióban, hogy nagyon sok turista, hegymászó alábecsüli a természet erejét. Hozzátette:

nagyon fontos, hogy az érintettek mindig a képességeiknek, felkészültségüknek megfelelő túrát vagy hegyet válasszanak.

Mint fogalmazott, „az ember könnyen bajba kerülhet a hegyen”, ha úgy indult el, hogy nem tudja értelmezni a túraleírást, az útvonalat, a különböző jelzéseket, illetve ha túlbecsüli a saját képességeit, adottságait. Úgy véli, megfelelő körültekintéssel és felkészültséggel sok baleset, eltévedés megelőzhető lenne.

Az alpinista azt tapasztalja, hogy sokan más turisták szép fotói és videói alapján indulnak el a hegyekbe, ugyanis a közösségi médiának „van egyfajta hívó szava”, de figyelmeztetett, hogy megfelelő fizikai és mentális felkészültség, ruházat, felszerelés és ellátmány, valamint alapos tájékozódás, terepismeret és az időjárás-előrejelzések folyamatos figyelemmel kísérése nélkül nem szabad nekivágni a hegyeknek.

Pintér László azt tanácsolja a turistáknak, hegymászóknak, hogy ne időjárás-applikációkat használjanak, hanem inkább

helyi meteorológiai figyelmeztető oldalakról, vihar-előrejelző platformokról tájékozódjanak, ugyanis a zivatarok előrejelzése a legproblémásabb.

Az applikációk ebben nem túl jók, nem pontosak, mivel akár 5-10 kilométeren belül is hatalmas eltérések lehetnek. Van magyar vihar-előrejelző oldal is, amelyet érmes megnyitni, mielőtt bárki elindul egy túrára.

„Nem lehet bízni abban, hogy ha az applikáció azt jelzi, hogy három órakor lesz eső, akkor az úgy is lesz, mert lehet, hogy már korábban megérkezik egy csapadékzóna, sőt az alkalmazás által jelzett kisebb eső helyett akár egy orbitális nagy vihar kellős közepébe is bekerülhet az ember, és ilyen esetekben sokszor előfordul, hogy már hiába hív segítséget a bajbajutott, mert a helikopter nem tud felszállni az időjárási viszonyok miatt” – magyarázta a szakújságíró.

Pintér László kiemelte: jól kell megválasztani a túratársakat is. Mint mondta, ha lehetséges, akkor ne önjelölt, hanem valóban képzett vezetőket válasszanak ki maguk közül a turisták, és legyenek tudatában annak, hogy a klímaváltozás a hegyeket is sújtja. Ott is gyakoribbak a váratlan és heves időjárási események, a viharok, a villámárvizek és a kőomlások.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×