Infostart.hu
eur:
380.65
usd:
321.04
bux:
128345.37
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Homeless child
Nyitókép: Getty Images/ Xavier_S

Megrendítő hír a gyerekek helyzetével kapcsolatban

Az utóbbi években elért eredmények ellenére még mindig több mint 69 millió gyerek él a szegénységi küszöb alatt a világ 40 leggazdagabb országában, azaz öt gyerekből több mint egy – jelentette be kedd este az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Az ügynökség szerint 2012 és 2014, valamint 2019 és 2021 között a szegénységben élő gyerekek száma 8 százalékkal csökkent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió vizsgált, mintegy 40 országában élő 291 millió gyerekéből.

2021 végére a szegénységben élő gyerekek száma azonban még mindig több mint 69 millió volt.

A szervezet részéről Viktor Nyland rámutatott arra, hogy a megfelelő ételek, illetve a fűtött otthon hiánya fenyegetést jelent a gyerekek testi és mentális jóllétére.

Az UNICEF a jelentésben a többi között gyermekvédelmi eszközök hatékonyabb felhasználását és az állam szigorúbb közbelépését javasolja, rámutatva arra, hogy egy ország virágzó gazdasága még nem jelenti automatikusan azt, hogy az ott élő gyerekek kijutnak a szegénységből.

A legnagyobb visszaesések éppen a legtehetősebb országokban tapasztalhatók a gyermekszegénység terén:

az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Izlandon. A helyzet valamelyest javult az Egyesült Államokban, valamint a többi között Lengyelországban, Szlovéniában és Litvániában.

A beszámolóban rámutatnak a gyermekszegénység és a gazdasági egyenlőtlenségek közötti közvetlen összefüggésekre, valamint kiemelték, hogy az egyszülős, illetve kisebbségi családok gyermekeit a jelenség jobban fenyegeti. Példaként az Egyesült Államokat említették, ahol az afroamerikai gyerekek 30, az őslakos gyerekek 29 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg ez a fehér gyerekek esetében 10 százalék.

Az Európai Unióban az EU-s állampolgársággal nem rendelkező szülők gyerekei esetében 2,4-szer nagyobb az esélye, hogy szegénységben élnek, mint az állampolgársággal bíró szülők gyerekei.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×