Infostart.hu
eur:
379.33
usd:
321.51
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Diageo/Reviczky Zsolt

Smashed: alkoholproblémákról a fiatalok nyelvén

Színházi előadással segíti a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítását a Diageo vállalat. A Smashed elnevezésű edukációs programban már mintegy tízezer tinédzser vett részt – mondta a cég kelet-európai régióért felelős vállalati kapcsolati igazgatója. Ábrahám Gergely hozzátette: a cél az, hogy a fiatalok akkor is tudatos döntéseket tudjanak hozni, ha alkoholról van szó.

A világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata a Momentán Társulattal együttműködve a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért 2019-ben indította el Magyarországon az általános és középiskolásoknak szóló Smashed (szétcsúszva) elnevezésű edukációs programot. Ábrahám Gergely elmondása szerint a projekt leginkább egy élő szereplős színházi előadásként fogható fel, amiben három fiatal színész működik közre.

„A tinédzsertörténetben van iskola, szülő, család, tanulás, sport és természetesen alkohol is” – fogalmazott a Diageo munkatársa. Az előadás a fiatalok nyelvén szól, emellett tanulságokat is hordoz magában.

A félórás műsor egy balesettel ér véget, amit követően a fiatalok egy – szintén 30 perces – workshop alkalmával beszélhetik át a látottakat a társulat tagjaival. Tapasztalataik alapján a program utóbbi része nagyon kedvelt a tinédzserek körében, akik egyébként nem feltétlen beszélnek erről a témáról sem otthon, sem az iskolában, itt azonban megnyílhatnak – jegyezte meg Ábrahám Gergely.

A program nem arról szól, hogy a fiatalok mit csináljanak, csak próbálják rávezetni őket, hogy mi történhet, ha mondjuk egy csoport nyomása alá kerülnek, esetleg alkoholt fogyasztanak, „ne adj' Isten” a közösségi felületekre olyan tartalmakat töltenek fel, amit később esetleg megbánnak.

A program 2019-es indulása óta több mint tízezer diákot értek el, több mint 80 százalékuk gondolta úgy, hogy a Smashed hasznos formája annak, hogy a problémáról beszélgethessenek – tette hozzá az igazgató.

A Diageónál bíznak abban, hogy hosszú távon is hatást tudnak elérni a programban részt vevő fiataloknál. Szeretnék, ha a diákok felelős döntést tudnának hozni az alkohollal kapcsolatban, illetve az élet más területein általánosságban is.

"Nyilván az egy óra figyelem önmagában nem elég – mondta Ábrahám Gergely –, de az abban részvevő tanárok és diákok egyaránt ajánlják a programot, aminek mára aktív támogatója az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is."

A 2019-ben indult programnak már online verziója is elérhető, amit a koronavírus-járvány időszakában, 2021-ben indítottak el, miután az iskolák bezárni kényszerültek. Az igazgató elmondása szerint, bár az online verzió is nagyon izgalmas, ahol interaktív mód igyekeztek megoldani az előadás kibeszélős részét, ez összességében kevésbé sikeres, mint az élő előadás.

Végül kitért arra is, hogy a vállat számára fontos a résztvevők visszajelzései, ezért a program előtt és után is kitölthető egy kérdőív, ahol megoszthatják véleményüket a diákok, illetve hogy milyen hatást sikerült náluk kiváltani. „Mi abban hiszünk, hogy hosszabb távon lehet csak változást elérni, és még több ilyen programra lenne szükség más területeken” – tette hozzá mások mellett Ábrahám Gergely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×